Úton egymásfelé

még mindig nem tudom felfogni. hogy szeret. és én is szeretem. és jó vele lenni. és ha nem látom, nagyon hiányzik. Pedig naponta cset, és amikor lehet, találkozunk. 

És jó, hogy itthon se kell titkolóznom. 

Múlt héten vele töltöttem a péntek délutánt, az éjszakát, a szombat délelőttöt. Mindig vele szeretnék lenni. Le tudnám vele élni hátralévő életemet. Amikor együtt vagyunk, boldog vagyok, és érzem a szerelmét, a szeretetét. Bár néha elbizonytalanodok, mert mindenkivel kedves és közvetlen. Amikor nem vagyunk együtt, félek hogy nem vagyok elég jó, hogy nem vagyok elég érdekes,  félek hogy elhagy. 

Meló után sprinteltem hazafelé, fáradt voltam. Aztán majdnem földbe gyökerezett a lábam - K. állt a sarki kisbolt mellett, és szemmel láthatóan várt. Engem. Próbáltam összeszedni magam, hogy lazán el tudjak menni mellette. Sikerült. Intettem neki egyet, és mentem tovább. Közben idétlenül vigyorogtam. 

Ma bemutatott a fiainak. Még most is remeg a lábam és hevesen dobog a szívem. 

annyi dolgom lenne még, helyette itt pötyögök a sötétben.  M-mel beszélgettünk egy jót a cseten. közben magammal küszködtem. hogy nem érdemlem meg a boldogságot. mert állandóan csinálok valami hülyeséget. utálom magam. és rettegek, hogy elveszítem. belehalnék.

mától kezdve jó leszek. 

találkoztam K.-val. nem kellett volna. elmentünk egy bárba ahonnan gyakorlatilag ki lettünk dobva. mert kértünk egy-egy pohár forralt bort és suttyomban teletöltöttük a bögrénket "hazai" konyakkal. enyhén szólva bebasztunk. azt hiszem, ebbe a bárba sem megyek többé :)

hazakísért. szorongattam a tőle kapott nőnapi rózsámat. belezúgtunk a bokorba. szép látvány lehettünk. közben idétlenül röhögtünk.

asszem tényleg nem szabad innom. hajszál híján teljesen képes vagyok elveszteni az önkontrollomat. és bármire képes lennék, amit inkább nem részletezek, mert gusztustalannak tartanám. 

hülye picsa vagyok.

szerda este van, és már megint a hétfőt várom :) ez a mostani nagyon klassz volt, imádok vele lenni.  szeretek a klubban mellette ülni, szeretem, hogy lopva simogatjuk egymás kezét. figyelek  arra, hogy mi történik körülöttem, közben képes vagyok magamban vele beszélgetni. később elmentem mellőle, leültem vele szemben a "női szakaszhoz". így rásüthettem a szemem és rámosolyoghattam.

kávézó - egyre többet beszélgetünk, mesélünk, vigyorgunk. és szorongatjuk egymás kezét. ha lehetne, sosem engedném el. szeretem szívem összes melegével, életem végéig tudnám ölelni, szeretgetni. és szeretném ha ő is magához ölelne.

mielőtt hazavitt volna, félreálltunk egy kies helyen. az ölébe ültetett és magához ölelt. simik, puszik, sóhajok, nyelés. szeretem az arcát. a szemét. a kezét. a száját. a hangját. a pulóverét. az óvatos érintését. a csókját és a puszijait. szeretnék én már többet is, kapkodom a levegőt, de egyszer azt mondta, autóban nem akarja. én akarom :(  de érzem hogy várni kell.

mert várni is jó. jó érezni a bizsergést. a vágyat. 

olyan soká lesz még hétfő...

rettenetesen hiányzik. szeretnék vele/mellette aludni. szeretnék az ölébe bújni. szeretném átölelni.

0:50: már szombat van... és én visszatérek egy kicsit a hétfőre. Ott hagytam abba, hogy M. azt mondta, óvszerről ő gondoskodik. Kuncogtam.

Még most sem hiszem el, hogy megtörtént. Pedig nem álmodom. Elvitt. Hozzájuk. Senki nem volt otthon. Kávé. Beszélgetés. Zavar. Részemről se kép, se hang. Egyszerűen képtelen voltam felfogni. Behúzott a gyerekszobába, és még akkor sem értettem semmit. Aztán az ölébe vont. Puhán megcsókolt. Kezdett derengeni valami. 

- itt? nem ciki? - kérdeztem halkan.

- részemről megvan az 50 % - súgta - a többit te döntöd el.

- hozzáteszem az én ötvenemet - suttogtam rekedten.

Ilyen izgatottan már nagyon régen szeretkeztem. Annyira vágytam erre az egészre, mégis olyan váratlanul ért. Belepett valami puha köd, részeges boldogság. Alig emlékszem valamire. 

Muszáj lesz megismételni.

- szia, jó volt ma Veled

"szigorúan" tartjuk a kereteket, a hétfő a miénk. a fotóklub érdekes, képek, filmek, fotosop oktatás,  ilyesmi. de a legjobb az egészben hogy közben cirógatjuk, simogatjuk egymás kezét, hogy időnként összedugjuk a fejünket, hogy egymás mellett ülünk... már kimondtuk egymásnak, hogy "szeretlek", és továbbra is hevesen ver a szívünk egymás közelségétől. Továbbra is csetelünk minden áldott nap, és továbbra is rettegek attól, hogy egy napon szó nélkül eltűnik. 

a múlt hetet végigbetegeskedtem. megint veszítettem a súlyomból. muszáj összekapnom magam evésileg, mert ronda gilisztának látom magam a tükörben. utálok gilisztának látszani. főleg most, amikor nagyon szeretnék tetszeni.

és ma végre, megint hétfő van. úgy várom ezt a napot hogy majd beledöglök, komolyan. ma elmarad a fotóklub, miénk az egész délután. próbáltam programokat keresgélni a neten, nem sok mindent találtam. a sétához, szexhez hideg van. mit lehet akkor tenni? menjünk korcsolyázni? jó mozifilm sincs semmi érdekes. állatkert csak ötig van nyitva. hááát, maradnak a spontán megoldások. 

rettenetesen izgulok. azt mondta, óvszerről ő gondoskodik.

nem tudok írni...annyira tele vagyok érzéssel, szeretettel, szerelemmel...és én, aki mindig határozott vagyok meg nagyszájú meg talpraesett, egyszerűen alig bírok megszólalni a jelenlétében...érzem hogy kíván, tudom, hogy kívánom, és szeretnék neki valami nagyon szépet mondani, de elmegy a hangom, csak suttogni tudok... és nem tud segíteni, mert neki is elakad a hangja...csak nézzük egymást, tele vággyal... és elnevetjük magunkat... érzem, hogy mind a ketten elveszünk...

Megígértem neki, hogy megtanítom a Go nevű játékra :D

Ma délután találkoztam K-val. Csak rám nézett, és rögtön tudta mi az ábra. Teljesen kiakadt, de elrángattam az Árpádba, kértem, hogy beszélgessünk.  Mindent elmondtam neki, őszintén. Az érzéseimről. Hogy megváltoztak. Hogy úgy érzem, mást szeretek. És megköszöntem az elmúlt 15 évet. És próbáltam megnyugtatni. Én is bőgtem.

Hazamentem, kisebbik gyerekem és a barátja a konyhában beszélgettek. A gyermek megjegyezte, nem mondtam, hogy ma is későn jövök haza. Spontán és egyszerűen elmondtam nekik, hogy nyár óta nem találkoztam K-val, most én hívtam meg egy beszélgetésre, és pontot tettem kettőnk dolgára. Mert másba szerettem bele. Nagy szemekkel néztek, Katus verte a fejével a konyhafalat, de mosolygott. Szerintem ő is nagyra értékelte az őszinteségemet. 

Azt, hogy így bele mertem csapni a lecsóba - én, aki a magánügyeiről senkinek nem mond soha semmit - nagyban könnyítette az Árpádban elfogyasztott konyak, forró csoki és a forralt bor. Így, ebben a sorrendben. Azért szeretném azt elérni, hogy adalékanyag nélkül is tudjak őszinte és oldott és szorongásmentes lenni. 

Mire hazaértem és a gyerekekkel is dumáltam egy hatalmasat, M. már sehol se volt, csak az üzeneteit olvashattam. Nagyon sajnálom, hogy ma lemaradtam róla. Pedig most vele is szerettem volna beszélgetni. Imádom az üzeneteit.

K. e-mailjei se semmik. Szívszorongatóan szépek és fájdalmasak.

De döntöttem. Kellek vagy nem kellek, véghez viszem a "projektet". Szabad utat engedek az érzéseimnek. Lesz ami lesz.

egész nap csak lézengek, folyton M. jár a fejemben és gondolkodom és most tőle függetlenül nagy döntéseket hoztam az életemmel kapcsolatban 

akár egy az utunk, akár szétválunk, rendbe teszem magam körül a dolgokat

1. veszek egy üveg konyakot és leülök a párommal beszélgetni addig míg van benne még valami az emberi méltóságából... nem akarom becsapni se megcsalni... elválok tőle de vállalom hogy gondoskodok róla... nem kell még a lakást sem elhagynia ha nem akarja...megbeszélem a gyerekekkel is... a nagynak már mondtam és nem akadt ki rajta

2. írtam K-nak egy e-mailt amiben meghívtam egy teázóba. Keddre. Ettől a beszélgetéstől jobban félek mint bármitől... 14 évet fogok véglegesen lezárni. Úgy, hogy tudom, bármit megtenne értem. És ellenem is.  A felszínen mosolyogni fog, de az indulatai gyilkosak lesznek. Tele fogja kürtölni a világot azzal hogy én vagyok a világ legszemetebb nője. Nem érdekel, csak álljon meg ennyinél.

3.  M-mel semmi szex, míg a fentieket le nem rendezem. Tisztán és őszintén akarom vele ezt a szerelemet. 1980 tavasza óta vágyódom utána. És 1980 tavasza óta álmodozok arról, hogy összeakadunk még az életben. Már kezdtem elveszteni a hitem, hogy ez valaha is megtörténik. És most megtörtént. Soha többé nem akarom őt elveszíteni. 

Az egész világot tele szeretném ordítani, hogy szeretem. 

élvezni akarom ezt a szerelmet

élvezni akarom minden ízét minden pillanatát

el akarok veszni benne

hétfőig meghalok tízszer százszor ezerszer  

fogunk mi szeretkezni valaha? 

azt mondtad igen de nem kapkodva

hanem úgy amikor csak mi számítunk egymásnak

Egyszerűen nézek bele a semmibe, és őt látom, őt hallom.  Erőszakkal próbálok az előadásra koncentrálni, de a lábam minduntalan elhagyja a földet. Már fizikai tüneteim vannak, érzem, a szívem nem bírja a nagy boldogságot, szét fog repedni.  A szó szoros értelmében bele fogok halni ebbe a szerelembe. Röpködök, nem érzek éhséget, sem szomjúságot. Vedelem a kávét. Nagyon jót tesz a maradék negyvenkét kilómnak. 

Egyszerűen fogalmam sincs, hogy fogjak hozzá az íráshoz. Kavarognak bennem az érzések ezerrel :) Még most is remeg a lábam, hevesen dobog a szívem, és szeretném, ha megállna az idő.  

Igen, ma is találkoztunk, a hétfő a mi időnk. Keretek közé zárt boldogságos - lepkeszárnyas együttlét. Kézsimogatás. Én az övét, ő az enyémet. Kellemes borzongás. Vágy az ölelésére. Beszélgetés. Egy kávé és pár korty tonic. Mégis részegnek érzem magam. Hallgatom. Alig tudok figyelni - pedig akarok - a hangja elringat, messzire visz. Nem akarok hazamenni. Jó vele. És ez a jelen. Szeretnék az ölébe kucorodni. Szeretném megsimogatni. Szeretnék vele szeretkezni. Hétfőn vagy kedden vagy szerdán vagy csütörtökön vagy pénteken vagy szombaton vagy vasárnap. Tudom. Hétfő. Így is.

Búcsú. Puszi. Puszik. Száj. Ölelés. Odabújás. Az első csók. Harmincegy év után. Szédülés. Zavar. Akarás. Ölelés. Simogatás. Elengedés. Nehéz. Gödörbeesés. Eltaknyolás. Otthon. Gyerek alszik. 

Ma egész nap elkerültük egymást, és ez nagyon nyomasztott. Aztán nevetve csak annyit írtam neki, hogy kénytelen leszek időpontot kérni tőle, hogy végre egyszerre legyünk a cseten. :)

Végre :)

Létezik olyan, hogy ugyanazt érzem, amit harminc évvel ezelőttt? Létezik, hogy megint ugyanúgy belezúgtam? És lehet, hogy ugyanúgy fog elhagyni?

Félek.

Remeg a lábam, és zúg a fülem...

Általában sokáig ébren  vagyok. Szeretek csetelni, a neten bóklászni, blogokat olvasni, új hírek után kutatgatni, legyen az tudomány, történelem, természet, fotózás, technika, bármi. De mostanában miatta alszom el nehezen. Nagyon sokat beszélgetünk, hetente legalább egyszer találkozunk, és egyre jobban tetszik, egyre jobban vonzódom hozzá. De hogy mondhatnám én ezt el neki? Elsüllyednék szégyenemben. Főleg, ha esetleg félreértettem valamit, és kinevet... a világ végéig meg sem állnék :) 

Hova is akartam kilyukadni? Még most is zavarban vagyok :) Ja igen, a nemalvás. Mert a beszélgetéseink tök felzaklatnak. És nyitott szemmel álmodom, ábrándozom. És próbálok józanul beszélgetni magammal. De nem megy. Lesöpröm az észérveket, mindent felülírnak az érzéseim. Nem akarok gondolkodni. Csak szeretni. Őt. 

Szerelmeskedni akarok vele, mindegy mikor és hol. Eggyé akarok vele válni. Nem akarok arra gondolni, mi lesz utána.

Pár napja nyüstölöm, mondja el az álmát. SOHA - mindig ez a válasz. Ma nagy nehezen leírta  (szóban talán sosem merte volna elmondani, mint ahogy talán én sem ) azt, amit ennyi titkolózás után már sejtettem is. Szeretkezett velem álmában. Ó, ha tudná, hogy én is vele... minden nap... minden szabad percemben... ébren és álmomban... (süllyedek). De Ő ki is mondta. Még ha álomba is csomagolta. És féltem, hogy elszalad.  Keze a "kilép" gombon. Még elköszönt, pusz meg ölelés, és kilépett. 

Lehet, hogy már alszik. Nekem bőghetnékem van. Siratom az elmúlt 30 évet, amit nem együtt töltöttünk. 

Az előző poszt címe - az Ő mondata volt. Éppen arról beszélgettünk, hogy a viccelődéssel mi mindent lehet takargatni. Azt mondta, neki a viccelődés segít leplezni a beszariságát. - és mi lenne, ha nem lepleznéd? - kérdeztem. - egyszer megtudnád, ha nem hajtanád le a fejed - válaszolta. - tudod, most pirulok - tette hozzá.

 Lope de Vega: A SZERELEM KÜLÖNFÉLE HATÁSAI

Elájulni s mindent merni, dühöngve,

mint nyers, szelíd, forró és holtrasápadt,

merész, halott és új életre támadt,

csaló, hűséges, bátor, gyáva, gyönge,

és tőle távol nem találni csöndre,

mint víg, komor, őrjöngő, büszke, bágyadt,

megszökni hősként, csupa gőg s alázat,

s riadtan bújni sértődött közönybe.

Ha kiábrándulnánk, szemünk befedni,

édes borként mérget szívni magunkba,

a kárt szeretni, a hasznot feledni,

hinni, hogy a pokol visz égi útra,

létünket egy csalódásba temetni:

ez a szerelem. Ki próbálta, tudja.

(Nemes Nagy Ágnes)

Már nem játék, nem flört,  nem évődés. Nem a múlt utórezgése. Nem  kölyökkori álmok. Felnőtt érzések, felnőtt vágyak. Véresen valós, izgalmas, félelmetes. Nemcsak én akarom, hanem ő is. Tudjuk anélkül, hogy kimondtuk volna. Már csak egy hajszál (és a hideg) választ el minket attól, hogy megtegyük életünk leghülyébb lépését. Mi lesz ebből?

Álmomban kislányt szültem. És Ő volt az apja. 

Négykor eljött értem a munkahelyemre. Az ölébe kapott, és berakott az autóba. Olyan jó volt hozzábújni, olyan jó volt a nyakát átölelni, olyan jó volt a karjaiban lenni! Együtt mentünk O. - ba, egy fotósklubba.  Kellemesen csalódtunk, azt hittük csupa ifjonc lesz, de nem, zömében a mi korosztályunk képviselte magát. Képeket nézegettünk, képekről beszélgettünk, a földrengés helyi hatásairól is voltak fotók. Megnéztünk egy helyi kiállítást is a Szent Koronáról, mindenki bőszen kattintgatta a gépét különböző fényviszonyok mellett. Rohadt nehéz valamit úgy lefotózni, hogy az üveglapról ne verődjön vissza a fény, ne látszódjanak az árnyékok, a tükörképek.

Aztán filmvetítés - A gránátalma színe, Szergej Paradzsanov alkotása. Hihetetlen szimbólumok, hihetetlen képi hatások, hihetetlen színek. Csak részleteket néztünk belőle, meg kell szereznem ezt a filmet! A hatást és az élményt fokozta, hogy ott ülhettem M. mellett, hogy ezt az egészet együtt élhetjük át.

Meglepetésként ért, hogy nem vitt egyből haza. A "kedvenc" kávézónkban landoltunk, és jó két órát töltöttünk még együtt beszélgetve, kacagva. És kézenfogva. Mert hideg volt a kezünk, muszáj volt egymásét melengetni. Haldokoltam a boldogságtól. És továbbra is a világ legklasszabb pasijának tartom! Ízig - vérig ember: becsületes, gerinces, érzékeny, imádja a gyerekeit, a családját. Én meg őt imádom :)

Megrészegedem tőle. 

Még csak egy nap telt el tegnap óta? Nem hiszem el. Annyi érzelem viharzott ma át rajtam, másnak egy életre elég lenne. 

Már korán reggel összeakadtunk a cseten, főztünk és beszélgettünk. Élvezetes volt :) És az ő segítségével isteni diós - olajos - borsos - paprikás - zsályás csirkét sütöttem, a család később szinte az egészet befalta :) 

Beszélgettünk reggel, beszélgettünk délután, beszélgettünk este. Sok hüleséget és sok komolyat. Néha elakadt a szavam tőle, néha elöntött a forróság, néha olyan zavarban voltam hogy írni se tudtam. Hullámvasúton ültünk mind a ketten. 

Jobb nálam. Mindenben. Szomorú vagyok, hogy máshoz tartozik, és boldog attól, hogy beszélgetünk. Megkérdeztem tőle, lépett - e félre a házassága alatt. Azt válaszolta: nem. Ő is megkérdezett engem - én igen. Ő engem tart bátornak, én meg rá nézek fel. Én szégyellem magam, bár nem éreztetett velem semmi ilyesmit. 

Nem tudok józanul gondolkodni, nem tudok másra gondolni, csak rá. Valaki megrázhatna, hogy felébredjek. Vagy hogy ne csináljak semmi hülyeséget. 

Ölelni akarom, szeretgetni, csókolni, a bőrét érezni, hozzá simulni, mellette lenni, vele lenni. És félek attól, hogy semmi nem fog visszatartani.

Szülői értekezleten voltam, holt unalmas volt. A  félévi bizonyítvány volt a téma, az osztályfőnök a gyerekek átlagát hasonlítgatta össze évfolyam, iskola, város, megye szinten, aztán tantárgyakra lebontva, grafikonokkal illusztrálva... aztán osztálypénz, szülők bálja, osztálykirándulás, hiányzások átlaga blablabla... év elején már elmondta ezeket, ugyanígy, szóról-szóra...

Közben telefonon keresett M, és én féltem, hogy elmegy anélkül, hogy találkoznánk. Tűkön ültem, mereven bámultam a falióra mutatóit, és ahogy befejezte a tanárnő a mondandóját, már fel is pattantam, és rohantam ki a teremből, kezemben a táskámmal, kabáttal, sállal, telefonnal. Rögtön felhívtam.

Abban a pillanatban már meg is láttam. Száj fülig, szív ezerrel. Ölelés. Puszi. Veszélyesen közel a szája. Hőhullám.

Mint a mágnes - vonz. És alig bírom a lélegzetem egyenesben tartani. Figyelek rá minden idegszálammal. Figyelem a belső képeim minden idegszálammal. Mesél az életéről, a munkájáról, a gyerekeiről, a nehézségeiről, örömeiről. Szeretem hallgatni. Minden érdekel, ami vele kapcsolatos. Közben érintések. Néha magához húz. Buccan a fejünk. Megkócolja a hajam. Hideg kezünket a hátunk mögött lévő forró radiátorhoz nyomjuk, találkoznak az ujjaink. Nem húzza el a kezét egyikünk se. Legszívesebben behunynám a szemem, és hagynám, hogy elolvadjak az érintésétől. De nem lehet. Próbálok a felszínen maradni, de egyre nagyobb zavarba jövök a saját érzéseimtől. És még jobban zavarba jövök attól, hogy észreveszi a zavaromat. Kedvesen magához húz és csak annyit mond, ne izguljak, épp elég, hogy ő is zavarban van. Vigyorgunk. És a tekintete... hjaj, meghalok.