Cset-függő lettem, pedig megfogadtam, hogy egész nap be sem kapcsolom a gépet. Persze, hogy nem bírtam ki, és Ő sem, mert rögtön észrevett és máris egy fergeteges beszélgetés közepén találtuk magunkat. Múltkor a "nő - férfi barátságot", valamint "belefér - e a barátságba a szex" volt a téma, most azt játsszuk, hogy egyik nap én kérdezhetek tőle bármit, a másik nap ő tőlem. Végigzongoráztuk a "kedvenceket" - vers, film, könyv, zene, ilyenek, most a régi kapcsolatoknál, szerelmeknél tartunk. Sok vigyorgás, komolyodó beszélgetés. Nagyon izgi, ahogy szép lassan haladunk egy úton, és fogalmunk sincs arról, hol is fogunk kikötni. Megkérdezte, kötötte - e le férfi mostanában ennyi időmet. Azt mondtam, nem. Neki jólesett, én pedig elpirultam.
Még jó, hogy nem használunk webkamerát.