Alig vártam, hogy este legyen, és újra beszélgethessünk. Késett, és összeszorult a szívem, csak nem mondtam valami bántót? Vagy túlságosan kimutattam az érzéseimet, és elijesztettem... Nem, ez nem valószínű... Hiszen csak hülyülünk...
Ha a szövegből - elmentettem - kiemelem a mosolygós szmájlikat, ott van a valóság... de lehet, hogy tévedek :D Imádom ezt a pasit :D
Holnap nekem kell mesélnem a múltamról, a múlt pasijairól. Nehéz lesz, mert nem szeretek magamról beszélni, de megpróbálom. Legfeljebb tövig rágom a körmöm, úgysem látja :D Írni sokkal könnyebb, ez a szerencsém. Bár most azt érzem, hogy szeretném közben látni az arcát, a szemeit.
Klímaxos nosztalgia, hih... szeretnék vele minden ökörséget kipróbálni, mindent bepótolni, ami a múltból kimaradt. Lesz vajon rá időnk? Ez az utóbbi kérdés aggaszt a leginkább. Ha nem lennék ilyen beszari alak, sokkal könnyebb lenne. Már most a nyakába ugranék.
Közben K. a világ legszebb szerelmesleveleivel és féltékenységével bombáz. Azt mondta, tudja, hogy más csapja nekem a szelet. Igen, - válaszoltam. - Fürtökben lógnak rólam a faszik.
Szeretnék fiatalabb, mulatságosabb és szebb lenni.
