Hogy megcsaltam a párom, már tény. Szégyellem magam, de nem bánom egyetlen percét sem. De most úgy tűnik, a szeretőmet is meg fogom csalni. A klimax hülyít meg ennyire? Vagy mi van velem? Lassan már nem merek a tükörbe nézni. Vagy skizofrén lettem, ez az! Rühellem a dolgaim, közben akarom is őket. Rossznak érzem magam és boldogbüszkének. Egyszerre. Csak azt nem tudom, hogy fogok ennyi szálat kézben tartani úgy, hogy a családom se lássa a kárát. És ne okozzak másoknak fájdalmat. Mert pont azzal fogok fájdalmat okozni, hogy nem akarok fájdalmat okozni senkinek. Szép lassan beleőrülök ebbe az egészbe. Vagy már bele is őrültem, nem tudom.
A párom beteg, és azt mondta, nem szeretné, ha elhagynám. Én se szeretném elhagyni. Mert mikor megismertem és beleszerettem, egy ragyogó ember volt, és ezt sosem fogom elfelejteni. És ő a gyerekeim apja. Már csak ezért is tisztelem. Lassan teljes gondoskodásra szorul, a sorozatos agyi infarktusoktól elkezdődött a szellemi és fizikai hanyatlása, hogy hagyhatnám most magára? Huszonkét együtt töltött év áll mögöttünk. Szexuális életünk évek óta nincs.
Mikor férjhez mentem, azt hittem, már soha többé nem leszek szerelmes másba. Tévedtem. A második gyermekem születése előtt pár héttel feljött hozzánk a párom egy ismerőse, és egy perc alatt fülig belezúgtam. De olyan szinten, hogy nem láttam, nem hallottam. Olyan erővel kapott el a vágy, amit még soha nem tapasztaltam. Iszonyú erőfeszítés kellett hozzá, hogy visszafogjam magam. Szívem szerint ott helyben hanyatt döntöttem volna az illetőt, és beleültem volna a... az ölébe. Pár hónap múlva már szeretők voltunk, szép történet volt, egyszer talán elmesélem. Ez a kapcsolat a mai napig tart - még nem zártuk le - bár hetek óta mosolyszünet van. De folyamatosan keres, az üzenetek jönnek megállás nélkül. Nehéz a szakítás, tizenéve tart, nagyon sok szép, közös élményünk van, és a szexuális életem is vele teljesedett ki. Életem legszebb együttléteit, az igazi orgazmusokat is neki köszönhetem. Mellette mindig nőnek éreztem magam. Azt hittem, örökké fog tartani. Feleségül akart venni, a gyűrűje most is itt van az ujjamon. De én nem vállaltam fel nyíltan őt, annak ellenére sem, hogy szerintem mindenki tudta a környezetemben, hogy mi az ábra. Nem tudom megmagyarázni, miért nem akartam legalizálni a kapcsolatunkat. Tuti az én hibám, aljasságom, bűnöm, önzésem, és még lehetne folytatni a sort.
Gyakorlatilag kettős házasságban éltem. Elfáradtam. Pihenni akartam. És ekkor megjelent Ő. Akiről most ez a blog szól. És most megint felfordult bennem minden fenekestől. A felnőtt énem már ordít, hogy azonnal hagyjam abba ezt az egészet, egy tisztességes nő nem így viselkedik.
Nem akarok tisztességes nő lenni. :(
Holnap folytatom. Túl sok ez így nekem egyszerre. Fájdalmas magammal szembenézni.
Meg különben is, három pasival már nem bírok egyszerre.
