Persze hogy ma is várt a cseten. Hihetetlen, hogy ennyi is elég ahhoz, hogy boldog legyek. Tényleg nagyon örültem neki. Mint minden este. Azt mondta, hogy rossz kedve van, meg hisztis, de én felvidítottam. Holnap lesz egy kis ideje, elszaladunk Stációkat fotózni. Hátha feloldódik egy kicsit, és el tudja mondani, miért nem tud aludni. Kérdeztem én ma is, de tiltakozott, SOHA nem fogja nekem megmondani - írta. De engem érdekel. És érdekel a múltjából még sok minden. Nemcsak röhögcsélni szeretnék vele, hanem beszélgetni is.
Tudom, hogy valamiért fontos lettem/vagyok a számára. És tudni akarom, miért.
Jelentkeztem önkéntesnek egy ázsiai árvaházba. Nem tudom, lesz - e belőle valami, de nagyon el szeretnék menni. Tudom, mindig a szememre hányják a "világmegváltó gondolataimat", de akkor is szeretnék valami nagy és nemes dolgot csinálni a még hátralévő éveimben. Szeretem én az országomat, a családomat, a barátaimat, a munkámat, de a napi rutintól megőrülök, muszáj néha mást is csinálnom!
És kicsit letisztulnának a körülöttem lévő dolgok. Mert így nem lehet élni, ahogy most élek. A 2. számúval is le kellene zárnom a függőben lévő kapcsolatunkat. Mert most nem érti, hogy mi van, és vár, és szenved. Hamarabb kiheveri, ha kimondom, hogy vége. Mert rég vége volt már, mielőtt ez a mostani akármi elkezdődött volna.
Kusza vagyok, érzem, és holnap megint egy erőpróba.
" - szerettelek te marha!
- tudom, azért is kellett nagy bátorság ehhez a találkozáshoz"
Hááát... akkor bátorkodjunk még egy kicsit.
